logo

joomla templates
раскрутка сайта

 

 

Barátságos, 3 szobás családi ház eladó Pomázon!!

 

  

 IMG 1197

 

 Irányár: 31,9 MFt

            

Egyszintes, barátságos családi ház eladó!

Pomáz közkedvelt városrészében, csendes mellékutcában található ez az aranyos családi ház.
Beosztása: nappali+ két hálószoba, kamra, fürdőszoba, fedett terasz. Valamint fedett autóbeálló, szerszámos kamra.
Mivel a szembe lévő házban lakom, első kézből tanúsíthatom hogy nagyon jó az utca a lakóközösség. (Mi nagyon szeretünk itt lakni)
Az épület 2000-ben épült könnyűszerkezetes technológiával. Kiváló a a szigetelése (a februári gázszámla 13 ezer forint volt).

.>>>

HÁZAK

menu separator

LAKÁSOK

menu separator

TELKEK

menu separator

IPARI INGATLANOK

menu separator

KIADÓ INGATLANOK

menu separator

SPANYOL INGATLANOK (Hamarosan)

 

 

 

Elérhetőségünk:

06-20-9-588-798,
06-1-240-32-70
sanszingatlan@t-online.hu

 

Frissítve:

2018.11.12. 15:32 h

 

 

Kurilla József munkájának kivonata

trkp

 

 

 

 

 

 

 

Csillaghegy,

ez a szép fekvésű, szép nevű és jó levegőjű település Budapest III. kerületének észak-keleti részén terül el.

Határai: Duna folyam – Kalászi u. – Czetz János köz – a főváros 1949. dec. 31-i határa (Határ u. – Héthalom u. – Mészkő u. – Saroglya u.) – a Főváros Üröm községgel határos határa – a József-hegyet érintve a Duna irányába haladva átszelve a Tamás utcát – Hegyláb u. – Márton u. – Kert sor – Álmos u. – Szent István u. – Árpád u. – Pünkösdfürdő u. – Duna folyam.

Kedvező természeti adottságai következtében már az őskorban megjelent az ember e tájon. Ezt bizonyítják az ásatások során előkerült kezdetleges eszközök és fegyverek.

Számos nép fordult meg területén, kik hosszabb, kik rövidebb ideig tartózkodtak itt. Gazdái is gyakran cserélődtek.

Története szorosan kapcsolódik Óbuda, illetve Békásmegyer történetéhez.

Mint település viszonylag fiatal, alig száz esztendeje indult el az önálló településsé válás útján.

ŐSKOR,ÓKOR

Csillaghegy és környékének földrajzi helyzetét, földtani felépítését és településtörténetét nagymértékben befolyásolta, alakította a Duna folyam.

Érdemes az ősidőre visszatekinteni, miként alakult a Duna folyásiránya, medre.

Az eocén földtörténetikor idején – Kr.e. 54-36 millió éve – Európa déli részét tenger borította. Észak-Afrika és az Alpi-Kárpáti terület között húzódott meg az Ős-Földközi tenger. Hazánkban a tenger a Dunántúli-középhegységben medencéket, öblöket foglalt el. A tenger előnyomulásával agyagmárga, mészkő és agyagrétegek képződtek. Az alsó oligocén jellegzetes képződménye a „hárshegyi” homokkő, a „budai” márga, az agyagmárga, a homok és a homokos agyag. A hasznosítható anyagok bányászata közül legnagyobb jelentősége a kőbányászatnak volt. Oligocén homokkövet Üröm határában (Róka-hegy) fejtettek. Az oligocén „kiscelli" agyagot a téglagyártásban használták. A Csillaghegyi Téglagyárnak is ez volt az alapanyaga.

Az oligocén földtörténeti újkor idején – Kr.e. 5,5-1,8 millió év közötti időszakban – hazánk területét a kiédesedő vizű Pannóniai - beltó (tenger) borította. A parti mocsarakban tenyésző növényekből (mocsári ciprus, tölgy, bükk, platán, juhar, nád, sás) vastag lignittelepek képződtek (Mátraalja, Bükkalja).

Élővilága a maihoz hasonló volt. Nevezetessége e kornak, hogy ekkor jelentek meg az emberfélék. Az éghajlat a mainál valamivel melegebb volt. A Pannóniai-beltó feltöltődése után törtek ki a Balaton-felvidéki bazaltvulkánok. E korszak végén kezdődött az Ősduna visegrádi áttörése, majd a pleisztocénben – kr.e. 1,8 millió-15.000 – és a holocénben, jelenkorban – Kr.e. 15 000-től – folytatódott.

Az Alpok felgyűrűsödésekor, a felgyülemlett víztömeg kelet felé áramlott. Az ebből keletkező Ősduna eleinte a Dunántúl közepén át, délkelet irányba folyt, majd a Dunántúli-középhegység megemelkedésekor kelet felé terelődve áttörte magát a Visegrádi-hegység és a Börzsöny közötti nyergen, s mélyen bevágódva, több terasz képzésével alakította ki medrét, majd szélesen hömpölyögve tört „utat” magának dél felé. A pomázi Dunakanyartól kiindulva Békásmegyeren a két 105 tengerszint feletti magasságú dombsor közötti mélyedésben folytatódott, majd a Mocsaras és Kaszás dűlőkön keresztül a Kaszás utca és a Szentendrei út között futott tovább délnek. Érdekessége a Duna mederalakításának, hogy volt időszak, amikor Békásmegyer, Csillaghegy nem a Duna jobb parti (budai), hanem a bal parti (pesti) részhez tartozott.

Az óholocén későbbi időszakában – kb. Kr.e. 2.500 – az Ősduna nagy folyamkanyarjai mind közelebb kerültek a jelenlegi Duna-mederhez, míg végül a maival nagyjából megegyező, újholocénkori Duna-meder bevágódásakor lefűződtek.

Az őskori településtörténet szempontjából igen fontos az Aquincum és Békásmegyer Duna-parti részéig terjedő dombsor, mely csupán az Ősduna említett újholocénkori bevágódása után emelkedett ki tartósan az árszintből, és vált alkalmassá az állandó jellegű településre. A Kr.e. első évezredig ez a lösszel fedett dombhát az év nagyobb részében még szigetként szerepelt. Kelet felől az Ősduna főága, nyugatról pedig az eliszaposodó mellékágak és mocsarak fogták körül. A Kr.e. 800 körül jelentkező melegebb és szárazabb időjárás – karöltve a medrét erőteljesebben mélyítő, mint feltöltő Ősduna tevékenységével – az időszámításunk körüli évszázadokra azt eredményezte, hogy ezek a mélyebben fekvő mocsaras, ingoványos területek is lakhatóvá, művelésre alkalmassá váltak.

Településtörténeti szempontból kiemelkedik, hogy Csillaghegy területének magasabban fekvő részén, a Róka-hegy délkeleti oldalán a Hegyalja úton ásatással hitelesített szabadégi tanyahelyet és annak régészeti hagyatékát tárták fel. Nem nagyszámú pattintott kőeszközök, vakarók, vésők és jellemző nagyobb méretű kovapengék kerültek elő. A Hegyalja úti lelőhely állatcsont-anyaga szerint az itt tartózkodó kisebb embercsoport, mely egyedeiben már a Homo sapiens (értelmes ember) képviselőinek tekinthető, nagy testű vadlovakra és mamutokra vadászott.

A tanyahely használatát a Kr.e. 15.000-14.000 évek körüli időre teszik.

A Róka-hegy és a Duna közötti magasabb területeken a Kr.e. 5.000 - 4000 években már emberi települések alakultak ki. A terület vízközelsége kedvezett az állattartásnak és a lakosság élelmezésében továbbra is jelentős helyet elfoglaló halászatnak. A dombsortól nyugatra kitáruló síkságon a dunai iszappal takart termékeny föld kapás műveléssel biztosította, az ekkor néhány száz főre tehető közösség gabonaszükségletét, a közeli hegyvidék pedig bőséges vadászzsákmányt nyújtott. Ezen előnyök ismeretében nem meglepő, hogy a területen nemcsak az újabb kőkori, hanem a későbbi – szinte valamennyi – őskori műveltség embere is megtelepedett.

Az új kőkorszakból – Kr.e. 5.000-2.500 – előkerült lakógödrök, tűzhelyek, fa, csont és kőedények maradványait találták. Pollenvizsgálatok szerint a búzatermesztés a Duna völgyében végig elterjedt már ekkor, amelyet a sok helyen előkerült őrlőkövek is bizonyítanak. Az állattenyésztésre valló csontmaradványok szerint kevés fajtával foglalkoztak, így leggyakoribb a sertés, a juh, a kecske és a szarvasmarha volt. Előkerültek még „hálónehezékek” – mint a halászat eszközei – s olyan kultikus kerámiák, melyeken már a háziasított kutya figurája is megtalálható.

A rézkorban – Kr.e. 2.500-2.000 – nő az állattartás szerepe, de az alapvető termelési ág változatlanul a földművelés maradt. A rézkor agyagedény-művességét a jó állapotban feltárt hombárok és kanelurázott edények mutatják.

A bronzkorban – Kr.e. 2 000-700 – megjelenik az ekés földművelés, és lótenyésztés. Fellendül a kézművesség és megindul a cserekereskedelem. Fokozatosan kialakul a földművesek és állattartók függőségi helyzete a fémművesektől és kereskedőktől.

A vaskorban – Kr.e. 700-100 – az alapvető tevékenységi formák azonosak, itt csupán minőségi változásokkal találkozunk. Ez időszakra tehető az illír és kelta törzsek itt tartózkodása is.

A krisztus előtti VI. század középső éveitől – 550-300-ig – a kelta foglalásig terjedő időszakban térségünk őstörténetét az illírség, valamint a szkíták békés vagy ellenséges kapcsolatainak alakulása szabta meg. Az illír-szkíta korszakot követően a Kr.e. IV. század fordulójától a római foglalásig terjedő közel három évszázadot fővárosunk – így térségünk – történetében a kelta uralom időszaka tölti ki.

E kelta korszakot a történeti időbeosztás szempontjából két szakaszra osztják:

-     a korai kelta foglalás idejére, amikor ismeretlen nevű kelta törzsek birtokolták e földet – Kr.e. 30-10-ig,

-     az eraviszkus nevű kelta törzscsoport megtelepülésére Kr.e. 9-8.

A korai kelta foglalás térségünkben a dunai átkelőhely (Megyer) birtokbavételét jelentette. Kisebb kelta csapat szállta meg az átkelőhelyet.

Az eraviszkuszok dák nyomásra hagyták el a Duna bal parti részét és költöztek át a jobb parti oldalra (Budára). Az eraviszkuszok a római foglalásig uralták térségünket. Szoros kapcsolatba kerültek az északi területen élő bójokkal, és a Duna bal partját birtokló dákokkal. Az eraviszkusz-dák érintkezés emlékanyagaként ismerjük a kézzel formált, durva bütyök-, illetve, girlanddíszes kerámiát. Ezek Békásmegyeren grafitos csöbrök kíséretében fordultak elő.

A kereskedelem a belső és a külső piacon az ezüst pénzt használta mérőül. Az eraviszkuszok – a római dénárok mintájára – maguk is vertek ezüstérméket.

Az eraviszkuszok lélekszáma a budai oldalon félszázezer körül mozgott. A Dunakönyöktől délre a Dunántúli-középhegység Balaton – Duna közötti dombos területet szállták meg. A törzs gazdasági és politikai, valamint közigazgatási és vallási központja (oppiduma) a Gellérthegyen alakult ki. A kelták az őslakosságot nem űzték el, helyenként legfeljebb odébb szorították őket.

RÓMAI KOR

A Kr.e. I. század második felében a hol erősödő, hol gyengülő dák nyomás alól a római foglalás szabadította fel Észak - Kelet - Dunántúlt. A rómaiak Kr.e. 35-ben benyomultak a pannonok földjére, és elfoglalták a Száva völgyének déli részét. Kr.e. 11-ben terjesztették ki uralmukat a Dunáig, meghódítva ezzel az itt élő illír és kelta eraviszkusz népeket. Ekkor került térségünk is római uralom alá. A Duna budai oldalán katonai táborok és telepek sora épült, köztük Aquincum polgárváros is. A pesti oldal nagyjából a IV. századig a birodalmon kívül fekvő barbár terület, Barbaricum maradt.

Már a hódítás első évében Kr.e. 10-9 telén, kemény harcban kellett megküzdeniük a betörő dák hadakkal. A tartomány belsejében is gyakoriak voltak a törzsi lázadások, melyeket a rómaiak rendre levertek. Pannóniát tartósan a birodalomhoz akarták csatolni, ezt igazolja a katonai táborok építése mellett a tartományi közigazgatás megszervezése is. Aquincum térségét egy, másfél századig elkerülték a súlyosabb harcok. Ez segítette a településfejlesztést, a művészetek kibontakozását.

A meghódított területek lakosságát igyekeztek romanizálni. A hadászatilag fontos magasabb fekvésű területekről sík vidékre költöztették a bennszülött lakosságot. Így került sor Tibériusz császár idejében a gellérthegyi eraviszkusz telep átköltöztetésére. A lakosság többségét Óbudára, a későbbi polgárváros területére telepítették. Ezzel magyarázható, hogy a gellérthegyi település Ak-inko, ill. Ac-inco nevét kisebb kiegészítéssel a polgárváros örökölte.

Aquincum három településből állt: a légiótáborból (castrum), a katonavárosból (canabes), valamint a polgárvárosból. Ez utóbbi tulajdonképpen szigetre épült.

A légiótábor és a katonaváros maradványait 1972-84 közötti időszakban a Flórián téren és környékén tárták fel. A tábor középpontjában épült a kb. 90 m x 110 m-es alapterületű princípia, a parancsnoki épület. Az egyedülálló jelentőségű régészeti leletet a Flórián Üzletközpont építése miatt felrobbantották, nagyjából megsemmisítették. Csupán három falcsonk látható belőle az áruház alagsori élelmiszerboltjában és annak raktárában. A légiótábor tartozéka volt a tábori fürdő, a „Thermae maiores”. Ennek maradványai láthatók 1984 óta a „Fürdő Múzeum”-nak nevezett kiállítótérben. A légióstábor közvetlen szomszédságában épült ki a katonaváros. Lakói vegyes összetételűek voltak. Főleg leszerelt katonák (veteránuszok), illetve felső-itáliai kereskedők, vállalkozók lakták.

A római időben két fontosabb útvonal haladt Aquincumtól észak felé. Az egyik a Duna - part közelében, a Szentendre felé haladó hadiút, a másik az úgynevezett aquincumi út, amely a polgárvárostól a Római-fürdőig a római vízvezeték (aquaeductus) vonalát követte. A Római fürdő területét elhagyva ez az útvonal a római korban Békásmegyer területén fennállott telep – melynek akkori neve vicus Vindoniánus volt – érintésével valószínűleg a dombvidék lábánál haladt Kalász és Pomáz felé.

A hadiút a római határerőd - lánc (limes) közötti kapcsolatot biztosította.

A barbárok támadásai ellen a budai oldal előtti folyamszakaszon Claudius uralkodásától kezdve (41-54) mozgékony dunai flotta egységei nyújtottak védelmet. Egyik támaszpontjuk Békásmegyer – Pünkösdfürdőnél volt. 184 és 185 folyamán az egész alsó-pannóniai partszakaszt a kő táborok közötti átkelőhelyeknél és gázlóknál kőből épített kisebb őrtornyokkal (burgi) és körülsáncolt favázas jelzőtornyokkal erősítették meg. Egy ilyen őrtorony maradványait tárták fel Csillaghegyen a Kossuth L. üdülőpart 59. sz. alatti telken.

Az aquincumi település városiasodása az I. század végén indult meg. Hadriánus uralkodásának idején városi rangra emelték.

Útrendszere a III. században nyerte el jelenlegi formáját. A II – III. században épült a Fórum, és vele szemben a nagyközfürdő, valamint az amfiteátrum. Hadriánus idejében kapcsolták be a polgárváros vízellátásába Római-fürdő gyógyforrásait. A körülfalazott források vizét boltívektől tartott agyagcsöves vízvezeték szállította, majd 4 km hosszúságban egészen a katonai amfiteátrumig.

Fénykorában Aquincumnak közel 60 000 lakosa volt. Az ipar, a kereskedelem a kor színvonalán állt. A kőfaragás művészetét a feltárt szobrok, nagyszámú sírládák, épületdíszek igazolják.

Aquincum hanyatlása az egyre növekvő kvád, szarmata támadások miatt gyorsult. Az átkelőhelynél lévő településeket kb. 300-ban elhagyták, és Óbudára, illetve a nyugati domboldalak irányába húzódtak. 375 őszén itt járt Valentiánus császár már nem talált olyan épületegyüttest, amely téli szálláshelyül megfelelt volna. 380 után antik értelemben városi élet megszűntnek tekinthető. 400 körül a Tisza völgyéből felkerekedett asding vandálok, alánok, szarmaták vándorlása zúdult végig a Duna könyöke vidékén. A hunok elől menekülő gótok és más népek törtek maguknak utat 405-ben Kelet-Pannónián keresztül Itáliába. E nagy erejű népmozgalmat követően, amely a határvédelem maradványait is elsöpörte, Kelet-Pannónia és ezen belül Aquincum körzete az Udin-féle hunok érdekkörébe került, bár a terület szerződéssel való átadásáról ekkor még nem lehetett szó.


KÖZÉPKOR

NÉPVÁNDORLÁS KORA

A IV. században a Kaspi-tó és a Don között élt hun törzsek, amelyek a szomszédos alán törzsek egy részét már korábban meghódították, a 360-as években nyugati és déli irányba kezdtek terjeszkedni. Az Alföld dél-keleti részét 405-ben elfoglalták, 406-ban már uralmuk alá hajtották a Dunakanyar népeit is. A hunok itteni uralma 406-tól 454-ig tartott.

Aquincum és környékének lakossága a keletről nyugati irányba tartó népvándorlás miatt sokat szenvedett, egyben jelentős mértékben keveredett. A germán iráni népek, az asding vandálok, a gepidák, a szarmaták és az alánok vándorlásának útvonala vezetett erre. Néhány évtizedes elnéptelenedés után a keleti gótok (465), a gepidák, illetve a herulok (500), a longobárdok (527), az avarok (570-800-ig), majd a frankok birtokolták Észak-Kelet Pannóniát.

A Dunától északra morva – szláv, keletre bolgár szomszédság veszélyeztette a Frank Birodalom keleti határvidékét.

A népvándorlás korából Csillaghegy – Békásmegyer térségében kevés leletanyag került elő. Kivételt csupán az avar kori leletek képeznek. A Szentendrei út nyugati oldalán, a Pusztadombi út mellett húzódó domboldalon egy jelentősebb számú kora avar temetőt tártak fel. A 25 síros temetőrészlet valószínűleg egy nagyobb temető különálló sírcsoportja. A leletek szerint a temetőt az avarkor első századában használta egy, a helyi lakossággal és csatlakozott keleti népelemekkel keveredett avar közösség, melynek fegyveres harcosai bizonyára a Duna-part észak-déli közlekedési útjának őrzését látták el.

A pünkösdfürdő – békásmegyeri Duna-parton, a Vízművek területén három nagyméretű edényégető kemence és 24 gödör került elő. A gödrök gazdag kerámia anyagot tartalmaztak. A Puszta-templomnál hasonló korú kerámiákat találtak.

Budapest, benne térségünk IX. századi története a honfoglaló magyarság megjelenésével zárul.

HONFOGLALÁS KORA

A magyarság hosszú, küzdelmes út végén ért a Kárpát-medencébe, ahol sikerült új, egyben végleges hazát találnia.

Az Urál-hegység keleti oldalán fekvő Őshazából keltek útra új hazát keresni. Előbb a Káma folyó melletti Magna Hungáriában, majd Levediában szálltak meg. Levediából a besenyők űzték tovább őket nyugat felé, így kerültek Etelközbe. Árpád fejedelem a magyar fősereggel átkelt a Vereckei-hágón, és megkezdte a honfoglalást. E közben a besenyők szövetségre lépve a bolgárokkal megtámadták az Etelközben maradt magyarokat, akiket menekülésre kényszerítettek. A hét törzs népe Kurszán kündü vezetésével a Keleti-Kárpátok szorosain és hágóin át Erdélybe menekült. 895 körül a honfoglaló magyarok Árpád fejedelem vezetésével birtokba vették a Kárpát-medencének a Dunától keletre eső felét, majd 900 végén meghódították egész Pannóniát.

Anonymus szerint a honfoglaló magyarok a megyeri átkelőhelyen keltek át a budai oldalra. Az átkelés nem csónakon történt, hanem bőrtömlőn. Állattenyésztő népességünk még századokig a folyón való átkelésnek ezt a formáját alkalmazta. A lovakat és a marhákat maguk után úsztatták.

A névhagyományokból ítélve a Megyer törzs egyik nemzetsége itt megtelepedve kiszorította a szláv lakosságot, amely ezután a környező hegyekbe húzódott vissza.

Árpád vezértársa, Kurszán kündü (kende), a honfoglaláskor az ország természetes földrajzi középpontjában, Óbuda területén szállt meg. Udvarhelyének központja feltehetően a langyos vizű Árpád-forrásnál volt. Díszes sátorban lakott. Az udvarhelytől alig két kilométernyire állt Kurszán vára. A történeti kutatás Kurszán várát a mai Nagyszombat utcai római katonai amfiteátrummal azonosítja, amelynek falai akkor még valószínűleg magasan állhattak. Északabbra, a romterületen épített házakban, kovácsok és más kézművesek tevékenykedtek. A megyeri révnél lehetett a szláv révészek telepe és a vámhely, ahol a fejedelem vámszedői, alighanem a Budakalászon lakó kálizok, minden hajón és karavánnal szállított áru után tizedet vettek. Közelében a Duna-parton terülhetett el a vásártér, az udvart felkereső távolsági kereskedő és a kende népének árucserehelye. Kurszán halálát követően (902 vagy 904) Árpád magához ragadta az egyeduralmat, amelyet a kende szálláshelyére is kiterjesztett. A kende katonai kíséretét és udvari népeit széttelepítette.

A kalandozások korának lezárulása után (955) a kialakuló államhatalom egyik fő törekvése a tömegek földhöz kötése volt. Az állandó telepek kialakulását a temetők használata jelzi.

Óbudától északra több kisebb település nyomait tárták fel. Egy 1212-ben kelt határjáró oklevélben Megyert és két Pócsernik falut jegyeztek. Megyertől délre Tebesére, Római-fürdő és a Duna között Pócsernik faluk terültek el. A tatárjárás után a falutelepülések részben elpusztultak, részben a nevük változott. A Pócsernik név helyett már Pazanduk falukat említenek az oklevelek. Megyertől keletre, a mai Bivalyos csárda környékén Almegyer, míg tőle északabbra Kissing falu (Árpád-kori név) volt található.

Az itteni települések temetkezési helye az Árpád-korban az a temető lehetett, melyet a csillaghegyi téglagyár területén tártak fel. A dombtetőn, az agyagbányában egy robbantás alkalmával találtak rá a temetőre. 1953-ban és 1958-ban voltak leletmentések, melyeknek során a temető majdnem 40 sírját sikerült feltárni. A temető az Árpád-fürdő melletti domboldalon feküdt. A sírokból torquesek (nyakperecek) és kígyófejes karperecek kerültek elő. A domb alján soros temetkezés volt megfigyelhető XI. századi leletanyaggal, így „S" végű és sima hajkarikákat, gyűrűket és üveggyöngyöket találtak a sírokban. A temetőt az összeolvadó közép- és köznépi rétegek temetőjeként tartják számon. Használata mélyen belenyúlik a XII. századba.

E kis falvak fejlődését az 1242. február 2-án bekövetkezett tatár-mongol sereg betörése és hatalmas pusztítása vetette vissza. Batu kán, a híres Dzsingisz kán unokája vezette tatár-mongol sereg a teljesen befagyott Dunán nem mert átkelni lovaival, ezért cselhez folyamodott. Sok lovat és állatot vezettek a Duna partjára, és három napon keresztül ezeket őrizetlenül hagyták. A magyarok azt hitték, hogy a tatárok elvonultak, ezért hirtelen átmentek és az állatokat átvezették a jégen. A tatárok figyelték ezt, és megállapították, hogy lovon ők is átmehetnek. Meg is tették. Lerohanták Óbudát és a környező falvakat. Felégették, lerombolták a házakat, a lakosság az erdőkbe, barlangokba menekült. Ögödej nagykán halálának hírére a mongolok 1242. márciusában elhagyták Magyarországot, megkezdődhetett az újjáépítés, az élet normalizálódása.

Időközben Megyer neve is változott. 1254-ben, a pilisi apátság okiratában Megyert „Békafalunak” nevezik, s végül 1287-től már mint Békásmegyer szerepel.

Többször felvetődött a kérdés: hol helyezkedett el az ősi Megyer?

Valószínű, hogy a falu nem pontosan a mai helyén, hanem valamivel délebbre, a mai Csillaghegyen terült el. Megyer „központja” a Róka-hegy és a régi csillaghegyi HÉV-állomás közötti területen lehetett. Temploma a XIII. században épült és a török hódoltság alatt elpusztult. Romjai első ízben 1851-ben kerültek napvilágra, amikor október 27-én Eger Ferenc szántóföldjén egy pinceboltozatra akadtak. Október 28-án ennek közelében (a Swanfelder vagy Pölchen-malom mellett, a Péter-hegy alatt) Érdy János, a Nemzeti Múzeum Régiségtárának őre vezetésével tárták fel a kápolna alapfalait, vas tárgyak, sarkantyúk, pohár, stb. kíséretében. A téglalap alaprajzú épület egyetlen térből és ehhez csatlakozó félköríves apsziszból állt. A XIX. századi adatok szerint hossza az apszisszal együtt 6 öl 3 láb (12,3 m), szélessége 4 öl 3 láb (8,5 m) volt a falakkal együtt. A kápolna a régi csillaghegyi HÉV-állomás és az Árpád-fürdő közötti területen, a mai Valéria utca elején állhatott.

A kápolnát több kutató, neves régész – köztük Rupp Jakab – Fehéregyházával (Alba Ecclesia, Alba Maria) azonosították. Fehéregyháza, vagy Fejéregyháza, amelyről Mátyás király 1483-i oklevelében úgy beszél, hogy a hagyomány szerint ez volt az első templom, amelyet a magyarok megkeresztelkedésekor építettek. Építtetője Szent István volt.

A helytörténeti kutatás egyik legtöbbet vitatott kérdése, hogy hol feküdt Árpád sírja és a föléje emelt Fehéregyház. Számos régi okmányra hivatkozva Rupp Jakab a következő megállapításra jutott: „A Fehéregyház a zárdával Ó-Budától északra, a békásmegyeri területtel határos hajdan a prépostsághoz tartozó földön, és pedig egy síkon, melyet Vértesmezejének hívtak, szőlőkkel borított halmok (a régi „Fehéregyház”) hegytövében feküdt, hol az egyház ajtaja előtt, balra kettős forrás buggyan ki a halom keleti oldalából és a síkon tócsát képez, mely malmot hajt, s ahonnan a régi időben a patak a kőmederben a városba folyt.

Most a tócsa és a malom mellett kis ház és kitűnő gonddal művelt kert létezik, jelenlegi birtokos Schwanfeldernek csendes nyaralója.”

(Vértmező elnevezés – Rupp Jakab szerint – a Vértes hegylánctól kapta nevét, mely Esztergomtól Budáig, majd onnan Mórig terjedt.)

A kápolna és Árpád sírjának vélt helyéről térképet is készített.

A félreértésnek az 1880. évi ásatás vetett végett, amikor is egyértelműen tisztázták, hogy a kápolna nem azonos Fehéregyházával, annak csupán leányegyháza volt.

Az óbudai Fehéregyház nagy múltjára mindenekelőtt Anonymus szavai engednek következtetni, aki Árpád temetési helyéről ezt írja: „Tisztességgel temették el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király várába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a boldogságos szűz Mária tiszteletére egyház épült, melyet fejérnek hívnak.”

Számos oklevél, határjárás és ásatás alapján ma már kijelenthető, hogy Fehéregyháza és benne Árpád sírja valahol a Bécsi út és a Vörösvári út találkozása közelében az Árpád-forrással szembeni domboldalon állhatott.

Csillaghegy északkeleti részén, ott ahol a Barát-patak (Kalászi-patak, Kissing-patak) a Dunába torkollik, szintén egy Árpád-kori (XIII. századi) templom, az úgynevezett Puszta-templom romjai láthatók. Egy XVIII. századi térképen Kissing templomaként van feltüntetve. Kissing helynév ma is él, Csillaghegy keleti részét jelölik vele. 1326-ban faluként említik.

1946-ig a Fodros utcát is Kissing utcának nevezték. Fatális tévedés kapcsán változtattak az utca nevén. A döntéshozók ezért történelemből elégtelenre vizsgáztak.

A Pusztatemplom romjaival a XIX. században először Rommer Flóris foglalkozott, aki 1869. augusztus 18-án felmérte. A szentély boltozata ekkor még állt, oldalfalán falfestmény-maradványokkal. A szentély felett emelkedett toronyból 11,5 m-es darab volt látható.

Leírás: keletelt, egyhajós templom, egyenes záródású szentéllyel. Hajója 6,5 m széles, 11,5 m hosszú. Az oklevelek szerint királyi kápolna volt. A hódoltság idején kezdett pusztulni, de feltehetően a XVIII. században helyreállították és használták. A XVIII. század végén a XIX. század elején végleg elhagyottá vált és fokozatosan omladozni kezdett.

1930 körül a romot és a telket Bernárt Ágoston vásárolta meg, és a templom falának a felhasználásával villát épített.

1290 nyarának végén kiemelkedő fontosságú esemény helyszíne volt az Óbuda feletti síkság: utolsó Árpád-házi uralkodónk, az alig néhány hete – 1290. július 23-án – megkoronázott III. András király, gyűlésre hívta össze az ország egyházi és világi nagyurait, valamint az alacsonyabb rangú nemesek képviselőit. A gyűlést a megyeri rév felé elterülő „pazándoki síkon” tartották, azaz mondhatjuk, hogy a mai Csillaghegy keleti részén. A gyűlésen negyvenegy cikkelyre tagolt fontos törvényt fogadtak el.

Térségünk településeinek helyzete a hódoltság időszaka előtt

Békásmegyer területén szőlők, erdők, szántóföldek mellett a Duna felé eső mocsaras részen kaszálók és rétek is voltak találhatók. A falu számos részbirtokra oszlott, bár a XV – XVI. század fordulóján már csak a pilisi apátság, a budavári beginák és az óbudai káptalan birtokrészei ismertek a legnagyobb birtokos óbudai apácakolostoron kívül. A falu gazdasági jelentőségét főleg nagy kiterjedésű szőlőhegyeinek köszönhette. Ismert Viza vagy Uzamál., Somogyalja, Hajagosalja szőlőhegyek neve. A szőlőművelés magával hozta a társadalmi munkamegosztás fejlődését is. Csak kevés gabonát termeltek, tehát élelmiszerszükségleteiket a parasztok piacon szerezték be. Az óbudai apácák 1482-es feljegyzéséből ismert, hogy már akkor működött cipósütő, pincér, patikárius és kovács. A falu jólétének bizonyítéka volt, hogy Óbuda közelsége ellenére is el tudott tartani olyan kereskedőt, mint a „patikárus”, s hogy a kenyér nagy részét is már péktől vásárolták.

Ugyancsak ebben az időben Bornemissza, budai bíró halastavat ásatott és Wolfgang budavári aludvarbíró malmot építtetett a faluban.

Kissing faluban középkori fazekaskemencét, XV. századi cserepeket is találtak. Tizedeit a XV. század elején a budai vár számára szedték. Középnemesi birtokosoké volt, de 1520-ig az olasz Figgini Szilveszter királyi kirurgusnak és budai polgárnak, valamint Ficsor Benedeknek is volt itt birtokrésze. Kikötőjét is említik 1523-ban.

Pazándok faluk területének nagy része nem volt alkalmas szőlőművelésre, mert mocsaras Duna menti részre esett. Elsősorban rétek, legelők és az itteni folyóvizeken malmok jellemezték gazdasági életét. Utoljára 1347-ben említik nevét, különben pusztaként fordult elő a forrásokban.

A szőlőművelés mellett nagy jelentősége volt az állattartásnak. A magyar és német telepesek már korán áttértek a szilaj állattartásról az istállós állattartásra. Erre utal a „kaszáló” említése. Főleg szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét, tyúkot és ludat tartottak. A legeltetést is megoldották. Naponta kétszer hajtották ki az állatokat a legelőre. Minden jószág együtt járt, mert húsz-harminc házból álló falu nem bírt el két pásztort.

Kézműves ipara is szinte mezővárosi szinten volt, melynek oka ugyancsak a szőlőtermelésre vezethető vissza. Parasztjai a gabonán kívül már ez időben is vásárolták a szőlő műveléséhez és feldolgozásához szükséges eszközöket is. Így az eddig házilag előállított szerszámokat fokozatosan felcserélték az iparosoktól vásárolt termékekkel. A helyi kézművesség fejlődését az is indokolta, hogy így nem kellett Óbuda azonos, de lényegesen drágább termékeit megvenniük.

A hazai városfejlődés „tartalékát” a mezővárosok jelentették, ugyanis az itt meggazdagodott polgár vagy paraszt beköltözött a városba. Békásmegyer fejlettségi színvonala bár indokolta, de jog szerint mezővárossá válni soha nem tudott, mert ennek érdekében a több birtokos között megoszló parasztság nem tudott egységesen fellépni.

ÚJKOR

1686. szeptember 2-án felszabadult Buda a török uralom alól, de Óbuda még két évig lakatlan maradt. 1688 végén a régi óbudai lakosok népesítették be újra Óbudát és megkezdték a város újjáépítését, a gazdaság helyreállítását. A környező falvak még mindig néptelenek maradtak. Békásmegyer földjét az óbudaiak használták.

1698-ban kezdődött a német telepesek beözönlése Budára. A XVIII. század folyamán kisebb-nagyobb hullámokban újabb és újabb telepes csoportok beköltözésére került sor. Főleg azok a dél-német emberek települtek át, akik belefáradtak a közel 200 év háborúiba és belharcaiba. Buda és a falvak többsége német lett. Egy 1851-es felmérés szerint a lakosságnak már alig 25 %-a volt magyar nemzetiségű.

Buda visszavívása után a Zichyek az óbudai uradalomban kialakították a földesúri majorságot Békásmegyeren, és a hozzá tartozó Kissing pusztán is nagy darabokat hasítottak ki urasági szántó és rét céljaira. A XVIII. század elején az uradalom Kissing pusztán állította fel a bivalyos majort, amelynek emléke a Bivalyos-csárda nevében maradt fenn. A vizes, mocsáros, tavas terület nagyon kedvezett a bivalytartásnak, mivel ebben a közegben érzik jól magukat. Naponként akár 6-8 órát töltenek a vízben. Kitűnő úszók, erejük nagy, igásállatként is megállják a helyüket. A Bivalyos vendéglő a Duna gázlójánál kialakult vásártér mellett épült fel 1798-ban. A bivalykereskedők itt vásárolták fel az állatokat gazdáiktól. A gazdák és a kereskedők az üzletkötés után itt itták meg az áldomást. A vásártér és a mellé épült vendéglő forgalmával maga köré vonzotta a környék kézműveseit is. Kirakodóvásár és harsány vásári szórakozás színhelye volt a vendéglő előtti tér. Az épület egy ízben, 1876-ban leégett, de újjáépítése után továbbra is vendéglőként működik.

Zichy Péter Békásmegyer pusztát – Kissinggel együtt – hat évre zálogba adta négy szentendrei rácnak. Megengedte nekik, hogy irtással szántót és szőlőt alakítsanak ki, a Dunán révet tartsanak és ennek hasznát maguk élvezzék, vendégfogadót és majorsághoz szükséges épületet emeljenek meghatározott értékig.

A hat év elteltével, 1728-ban Zichy Péter fia, Miklós visszavásárolta Békásmegyert és Kissing pusztát.

Békásmegyer betelepítése 1736-ban kezdődött. Zichy Péterné Bercsényi Zsuzsanna adott telepítési szerződést „néhány különböző helyekről odaköltöző embernek arra, hogy Békás Megyer nevű pusztán falut alapítson."

Számos kedvezményt adott a letelepülőknek, ennek ellenére a telkes jobbágyok száma nem haladta meg a 15-ös létszámot. A lakosságnövekedés a házas zsellérek számának gyarapodása révén történt.

1766-ban véget ért Békásmegyeren a Zichy-család földesurassága, s a falu az óbudai uradalom részeként a Kincstár kezébe került. Az emberek életkörülményei valamelyest javultak. A lakosság lélekszáma lassú növekedésnek indult. 1761-ben 450, 1778-ban már 623, Fényes Elek 1837-es statisztikája szerint pedig már 849 katolikus vallású német ajkú lakosa volt Békásmegyernek.

Az 1736-os telepítés alkalmával beköltöző első békásmegyeriek már nem a régi helyen, hanem a Duna árterületétől távolabb a dombok lábánál építették fel házaikat. Az eleinte igen kicsiny falu kezdetben egyutcás településformát mutatott. A mai Ezüsthegy utca mentén épültek az első házak, majd a Dömös utcában, illetve a Táncsics Mihály utcában folytak az építkezések. Az 1857-es térkép összesen 132 lakóházat tüntet fel. Hogy mennyire jól választották meg falujuk helyét, azt az 1838. március 13-15-i jeges árvíz igazolja. Amíg Óbuda és a környező alacsonyabb fekvésű falvak épületeinek nagy része elpusztult, addig a békásmegyeriek épületei megmaradtak, csupán a szántók és a rétek nagy részét borította be a homokos hordalék.

Az új telepesek beköltözésével a falujuk új helyen történő felépítésével tulajdonképpen kezdetét vette Békásmegyer és a majdani Csillaghegy lassú területi elkülönülése. Kissing puszta és a régi Megyer területe lakatlanná vált. Területét elsősorban a békásmegyeriek bérelték legelőnek, szántónak.

A lakosság többsége – nemcsak Békásmegyeren, hanem Óbudán is – német volt. Németek uralták a közigazgatást, a különböző intézményeket. Német nevet adtak a hegyeknek, dűlőknek, legelőknek, de még Óbudának és Békásmegyernek is. Egy 1730-as feljegyzésben Békásmegyer falu már Krottendorf néven szerepel. Némi változást csak a XIX. század első felében a reformkor hozott, amikor is 1847-ben, Döbrentey Gábor javaslatára a hegyeknek és a dűlőknek magyar nevet adott a budai Tanács. Ezek legtöbbje ma is él. Ezt a példát, ha lassan is, de követték a környező települések elöljáróságai is. A német neveket jól tükrözi az 1851-es felmérés alapján 1859. április 5-én készült térkép, amelynek címe "Pest megyei cs. k. óbudai uradalomhoz tartozó Békásmegyer helység és Kissingh puszta határoknak térképe."

Ennek egyik érdekessége, hogy a Silber Berg (Ezüst-hegy) és Peters Berg (Péter-hegy) között, a mai Róka-hegy helyén az Ober Berg (Felső-hegy), illetve az Unter Berg (Alsó-hegy) elnevezések szerepelnek.

A Róka-hegynek volt egy másik német neve is: Sandbergen (Homok-hegy). Ezt, mint erdős területet tüntették fel. A leírtakból következik, hogy a Róka-hegyet nem a németek nevezték el, mert németre fordítva a nevet, Fuchs Berg, sehol nem fordul elő az írásokban. A Felső-hegy nevet a Budai Hegyvidék Turista Térképe (1984/85-ös átdolgozott kiadás) a mai Róka-hegy és a József-hegy szomszédságában tünteti fel. Valószínű, hogy a Róka-hegy elnevezésre később került sor. Erre visszatérünk.

A békásmegyeriek fő megélhetési forrása a szőlőművelés volt. Az Ezüst-hegytől az Arany-hegyig terjedő dombok kiváló lehetőséget nyújtottak a szőlőműveléshez. Az árvíznél is nagyobb gondot jelentett az 1882-ben megjelent, majd 1886-tól pusztító szőlőgyökér tetű (filoxéra). A lakosság fő jövedelmi forrásának közel háromnegyed része megsemmisült. Az újratelepítés hosszú éveket igényelt. A szőlők legnagyobb része 8 fajtából tevődött össze. A kadarka, dinka, muskotály, ezerjó termesztésbeli múltja a filoxéra előtti időkre is visszanyúlik, míg a mézesfehér, olaszrizling, otelló, oportó csak a XIX. század végén terjedt el. A szőlők újratelepítése egyben új fajták termelésére való áttérést is jelentett. A lakosság számának növekedését a birtokviszonyok lassú átalakulása követte. Jó hatással volt erre az úrbéri legelők felosztása (1878.).

1873. október 25-én Budapest székesfőváros néven egyesült Pest, Buda és Óbuda. Ez – ha kis mértékben is – elősegítette Óbuda fejlődését, és kedvezően hatott a környező falvak életére. Óbuda közelsége, fejlődő kézműipara, gyáripara és sok kisebb műhelye munkalehetőséget nyújtott a térségünkben lakó embereknek is.

Érdemes megemlíteni, hogy Torma Károly 1880. szeptember 20-án kezdte el, és 40 napon át folytatta az ásatást a „Csigadombon”. Rájöttek, hogy a domb amfiteátrumot rejt. A puskaporos malom (Római-fürdő) felduzzasztott patakja és a békásmegyeri (csillaghegyi) előbb Schwanfelder, majd Vidéky féle tó vizei elárasztják a III. kerület több száz holdra tehető külterületét. Az amfiteátrum köré 1881-ben körgát épült. Korábban már szó volt róla, hogy az Árpád forrás vizét malom (Schwanfelder malma) működtetésére is használták. Az innen elfolyó víz táplálta az elvizesedést okozó tavakat.

Kiemelkedő jelentőségű esemény volt 1888. augusztus 17. Ezen a napon indult meg a forgalom a Szentendre és Filatorigát között az egyvágányú, gőzvontatású helyiérdekű vasút vonalán. Ennek hatására egyre több család telepedett le Csillaghegyen, egyre többen vásároltak telkeket hétvégi nyaraló céljára. Könnyebbé vált az óbudai munkahelyek megközelítése is.

Csillaghegy és Római-fürdő fejlődése szempontjából fontos események történtek az 1896-os esztendőben. Főleg a súlyos lakbérviszonyok miatt tisztviselőtelep építését határozta el – szinte egy időben – két jól szervezett tisztviselői közösség. Az egyik csoport 1896. január 10-én gyűlt össze a Vigadó egyik kis termében. Bizottságot választottak, és a közel féléves előkészítő munka után eldöntötték, hogy a Római-fürdő területén fogják felépíteni tisztviselőtelepüket. A szervezők közölték, hogy 177 000 négyszögöles területen 100-150 darab 300-600 négyszögöles telek alakítható ki. A terület a Római-fürdő közvetlen közelében fekszik, egyik oldalán a vasút, a másikon a Duna, a hajóállomás határolja. Közölték továbbá azt is, hogy a telek személyi tulajdonban van és négyszögölenként 1 forint 50 krajcárt, illetve a távolabb fekvőkért 1 forint 40 krajcárt kell fizetni. A bankoktól 40 évre szóló kölcsönt vehettek fel. Ezzel megszerveződött a Római Fürdőtelep Egyesület.

A másik tisztviselőtelep Békásmegyeren (Csillaghegyen) szerveződött. Ennek történetét Csiszér József iskolaigazgató feljegyzéséből ismerjük:

„Csillaghegy eredete: 1896-ban 42 fővárosi állami tisztviselő, akik közül Pattantyús Ábrahám Mihály postafőpénztárost, Maznéki Elek pénzügyi főtanácsost és Martini László miniszteri tisztviselőt személyesen ismertem, halálukig jó barátságban voltam velük, s ami itt következik, azt tőlük hallottam s azok valóságához kétség nem fér.

A 42 állami tisztviselő megállapodott és elhatározta, hogy Buda szomszédságában telket vásárolnak és ott egy tisztviselőtelepet alapítanak. A mostani tisztviselőtelep helye kincstári birtok volt, s ezt szemelték ki e célra. Az akkori pénzügyminiszter Dr. Wekerle Sándor volt, aki ezen ingatlan felett a kincstár nevében rendelkezett. Kérésükkel hozzá fordultak s megértéssel találkoztak. A vásár hamarosan létrejött. A területet parcellázták, az utcákat kijelölték, középre, ahol ma az emeletes iskola van, egy nagyobb telket középület céljára kiszabtak, ahová később ezt az emeletes épületet emelték közösen, a többit 42 részre osztották. Sorshúzással döntötték el, hogy kinek melyik telek jut s így telekkönyvezték azokat. A telkek ára átírási költséggel együtt négyszögölenként 21 krajcárba került mindenkinek. Megindult az építkezés s néhány év alatt a telep be is épült, a mostani emeletes iskolával együtt, amelyet akkor kaszinónak neveztek. Közös ügyeiket ott intézték, ott tárgyaltak, szórakozásra is használták. A telep neve: Békásmegyeri Tisztviselő Telep Egyesület volt. Amint a népesség szaporodott, vegyeskereskedés, bolt is alakult, amely szintén a kaszinó épületében kapott helyiséget. A Szentendrei úttól a Duna felé eső részt Kissingnek hívták; a név eredetét akkor senki nem tudta. A fürdő akkor is megvolt, a tulajdonos megengedte a tisztviselőknek, hogy öltőző bódét építsenek maguknak, ez esetben a belépti díj felét kellett csak fizetni.

Postájuk nem volt, e feladatot a békásmegyeri postamester látta el. Később az igazgatósághoz fordultak, hogy a telepre állítson egy postakirendeltséget, ami rövidesen megtörtént, és szintén a Kaszinóban talált elhelyezést.

A „szentendrei kis füstösnek” nevezett vasút postakocsija a Pálfy-téren várta és kapta szállítmányát, s a postás ott szortírozta az útba eső községek anyagát a megfelelő postazsákokba. Minthogy a küldemény a békásmegyeri zsákba került, az nem a telepre, hanem vissza Budapestre irányult, s emiatt gyakran napokat késett. Ennek megoldásával Martini Lászlót bízták meg, tőle tudom, hogy a posta volt az oka, amiért a békásmegyeri tisztviselőtelepből Csillaghegy lett, a többi rész Kissing maradt. Lassan ez a rész is népesülni kezdett. Kisemberek egy-egy darab földet vettek a békási tulajdonosoktól s építkezni kezdtek, ámbár rendszertelenül, ami most is látható.”

A leírtakból kitűnik, hogy a Római fürdői telkek ára a csillaghegyieknek szinte a hétszerese volt. Ennek oka, hogy a földterület személyi tulajdonban volt, hogy Budapest területéhez tartozott, illetve már akkor üdülőterületi jellege volt.

Arra a kérdésre, hogy a Csillaghegy név honnan ered nincs egyértelmű válasz. Egyik változat szerint a posta miatt nevet kellett adni a telepnek. A névadás nagy fejtörést okozott. Ezen egy fiatalokból álló csoport igyekezett segíteni. Egy átmulatott éjszaka után, amikor kijöttek a Kaszinóból, meglátva a csillagos eget megegyeztek abban, hogy a települést csakis Csillaghegynek szabad elnevezni. Ezt a helyiek elfogadták. Egy másik változat szerint a Duna partján álló Csillag csárdáról, illetve a Kis Csillag dombról –amin a strand is fekszik – kapta a nevét.

A harmadik változat szerint a csillaghegyi állomással szemben állt a Kramer-féle „Csillag” csárda (a Kalmár üzlet helyén). A név egyesek szerint innen ered. Érdekessége a dolognak, hogy a Kissing történetével foglalkozó írás szerint, 1886-ban a Kissing oldalon csupán két ház állt. A Bivalyos csárda és az említett Csillag csárda. A Duna-parton ekkor, ilyen nevű csárda nem volt. Egy, a Duna-parttal foglalkozó cikk szerint az 1910-1915-ös években az egész part sűrű cserjékkel és fűzfákkal volt borítva. Az élet első jelét a „Tüzes” csárda megnyitása jelentette.

Van még egy negyedik változat is a név keletkezésére vonatkozóan. Az Árpád-fürdő egyik legrégebbi tulajdonosa egy Sternberg nevű személy volt. (Stern – csillag, Berg – hegy).Gondolta, hogy a forgalmát növelné ha a településnek – így a vasúti megállónak is – egy szép neve lenne, s ez a név nem lenne más, mint nevének magyar fordítása. Ekkor a megállónak „Ürömi út” volt a neve.

Ezeknek a történeteknek ellentmondani látszanak a Pallas Nagy Lexikonban leírtak. A 20 kötetes lexikon 1893-1900 között jelent meg. Az 1893-ban íródott első kiadás „Cs” betűjénél az alábbiakat olvashatjuk: „Csillag-hegy 251 m magas hegy Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye pilis    j.-ban, Üröm és Békásmegyer közt. Nagy kőbányáinak kiaknázására a csillaghegyi kőbánya és lábatlani cementgyár részvénytársulat alakult.”

A Révai Nagy Lexikonban (21 kötet, 1911-35) már ez olvasható: „Csillaghegy (Rókahegy), 251 m magas hegy …”, a folytatás ugyanaz.

Tisztázásra vár a Róka-hegy elnevezés keletkezésének időpontja, valamint az, hogy mi volt a hegy előző neve.

Érdekességként célszerű megemlíteni, hogy Kanyaró Géza: Ki hol lakik? Című kiadványa fedőlapján található térképen a Péter-hegy és a Róka-hegy között feltüntette a Csillag-hegy nevet.

A Budapest és környéke térképen (helyszíni megújítás éve 1920-1923) a Pünkösdfürdő melletti a tengerszint felett 106 m magas domb a Kis Csillag nevet viseli. A fürdő a Kis Csillag dűlő magasabb részén épült írja egy szakkönyv.

Következzék az okoskodás: ha már van Kis Csillag nevű domb, akkor logikusan következik, hogy lennie kell egy Nagy Csillag hegynek is, azaz Csillag-hegynek. Valószínű, hogy a csárda, a domb, illetve a dűlő Csillag-hegytől kapta a nevét és nem fordítva.

A leírtakból következően további kutatásra van szükség annak érdekében, hogy tisztázódjék végre a település nevének keletkezése.

Visszatérve a tisztviselőtelepre a telkek nagyságát egységesen 500 négyszögölben állapították meg. Az építkezések a mai Ráby Mátyás utca (akkori nevén Fő utca) két oldalán folytak. A telepet kétfelől a Kertsor és az Ürömi út határolta. A telkek hegyfelőli oldalán volt a Hegysor (ma Dózsa György utca), illetve a Duna felőli oldalon a Vasútsor, melyet a csillaghegyiek Fekete útnak hívtak, mert szénporos fekete salakkal volt leszórva.

Középület céljára kihasítottak egy 504 négyszögöles területet a Fő utca 16.sz. alatti (ma Ráby Mátyás u.) és ezen 1910-ben felépítettek egy emeletes épületet az úgynevezett „Casinót”. Ennek emeleti részén a kaszinó, a földszintjén üzlet és iskola (egy tanterem) működött.

1922-ben az anyaközség bevezette a villanyt. Ez a Telepegyesületet arra sarkallta, hogy ők is oldják meg a villany bevezetését, vessenek véget a büdös petróleumlámpa korszaknak. A villany bevezetése előtt petróleumlámpák világítottak a lakásokban és a közterületeken is. Az utcai világítás céljára faoszlopokat állítottak fel, és arra függesztették fel a lámpákat. A közösség egy embert foglalkoztatott, akinek feladata volt a lámpák gyújtogatása, oltása és tisztítása. A petróleumot közösen vásárolták az utcai világításhoz.

Hosszú tárgyalások kezdődtek a villany bevezetésével kapcsolatban. Az anyaközségtől kellett átvezetni az áramot a telepig. Ehhez a község nem nyújtott anyagi támogatást. Saját erőből kellett a tetemes költség fedezetét összegyűjteni. Hiába nyúlt mélyen mindenki a zsebébe, a pénz kevésnek bizonyult. Ekkor elhatározták, hogy eladják a „Casinó” épületét. A döntést tett követte. A kaszinó átköltözött a Fehrer-féle vendéglőbe. Így sikerült a pénzt előteremteni, és 1923-ban a Tisztviselő Telepen kigyulladtak a villanylámpák.

A telep sikerén felbuzdulva a Kissing oldalon is szervezés indult a villany bevezetésére. 1924 karácsony estéjén már itt is villanyfény mellett ünnepeltek a családok.

A tisztviselőtelepi építkezéseket az 1910-20-as években szerényebb méretű családi házas építkezések követték.

Ezzel szemben a Kissing oldalon folyó építkezések felgyorsultak. Sorra épültek a házak, újabb és újabb utcák alakultak.

Csiszér József igazgató utalt arra, hogy a Kissing oldalon rendszertelenül folyt az építkezés. Való igaz, hogy itt kispénzű emberek építkeztek. Mivel a telkek személyi tulajdonban voltak, az áruk is magasabb volt. Többségében úgynevezett „sváb parcellák” kerültek kimérésre, eladásra. Ezek nagysága 100-150-200 négyszögöl volt. Elvétve 300-500 négyszö-göles telkek is találhatók ezen a részen.

Itt érdemes megállni egy kicsit, és megismerkedni Kissing rövid történetével. Ehhez, de más Csillagheggyel kapcsolatos kérdés jobb megismeréséhez nyújt segítséget a Pilishegyvidéki Hírek hetilap 1932. június 3-i számában megjelent több, igen hasznos írás.

1886. októberében Herhoff József és 84 gazdatársa (békásmegyeriek) közbirtokossá tömörülve az Óbudai Koronauradalomtól (Kincstár) megvette a mintegy 600 kat.hold terjedelmű Kissing pusztát, a Bivalyos erdővel és a regálé jogokkal (italmérési jog, haszonélvezeti jog, stb.) együtt 10 év alatt törlesztendő 65001 forintért. Az erdő kb. 52 kat.hold volt, hatalmas ős akácfákkal. A benne lévő épület, eredetileg majorsági ház lehetett, de már akkor kocsmának használták, melyet a közbirtokosság bérbe adott.

Kissing pusztán ez volt az első ház. A Barokaldi kert táján (a mai Pünkösd-fürdő mellett) a Duna-parton kőrakodó kikötő állt, ahonnan a Békásmegyer feletti régi kőbányából kifejtett és ideszállított köveket hajóba talicskázták. A mai Mátyás király úton (Vasút út) az Árpád utcába kanyarodva vezetett a régi iparvágány, a Bivalyos erdőn át a Duna-parti kőrakodóig. Ezen szállították a Rókahegyi kőbánya köveit a dunai rakodóig, egyben az erdőgazdálkodás céljait is szolgálta.

Kissing puszta ebben az időszakban még csak legelő volt, tele házmagasságú homokbuckákkal, melyeken a városból kijáró katonák gyakorlatoztak. Egy részét a közbirtokosság szőlővel ültette be. Ekkor a Bivalyos csárdán kívül még csak két ház állott. Az egyik a Csillag csárda (erről már szó esett) a régi csillaghegyi állomással szemben a Szentendrei út (Ország út) és a Mátyás király út (Vasút út) sarkán, a másik a régi Lőbmann-féle ház a mai Kalászi út és Kossuth Lajos utca sarkán, a későbbi Poschen telken.

Az 1895-1896-ban létesült Tisztviselő telep építkezései hatással voltak Kissing fejlődésére is. A budapesti nagy építkezésekkel összefüggően indult meg nagyobb arányokban a homokbuckák elhordása, amely folyamat szinte 1935-1940-es évekig eltartott. Ez Kissing puszta képét egészen megváltoztatta. Ezzel párhuzamosan – ha lassan is – megindultak az építkezések. A még teljes üzemmel működő rókahegyi kőbányaüzem 1910 körül megépítette új iparvágányát a Mátyás király út teljes hosszában a Duna-parton kialakított rakodóig.

A Kissingen folyó építkezések a közfigyelmet is felkeltették. Seile Antal római-fürdői építész az egész pusztára kiterjedő grandiózus parcellázási és építési tervet dolgozott ki, a Wekerle-telep mintájára, amelyet állami garanciával egy német pénzcsoport finanszírozott volna. A terv ideálisan szép volt. Kivitele szervesen csatlakozott volna Római-fürdő széles és egyenes utcákkal, utakkal, járdákkal és fasorokkal ellátott részéhez. Utcái a Bivalyos vendéglőig vezettek volna. Középület elhelyezéséről is gondoskodott a terv (templom, iskola, stb.). Az állami támogatás és az elővásárlási jog is rendeződött. Sajnos a közbejött világháború, felborított minden tervet. Kissing örökre elesett ettől a fővárosias szabályozottságtól, maradt a falusias, rendezetlen építkezés.

Mivel a Kissing névvel kapcsolatban több téves vélemény látott napvilágot, essék erről is néhány szó. A szakirodalomban több helyen szerepel, hogy a Kissing név Árpád-kori eredetű. Első okmány, amely e nevet tartalmazza 1361-ben íródott. Ebben „Kysenghi”, majd egy 1523-as okmányban „Kesengh” formában szerepel. Későbbi okmányokon, térképeken Kissing, Kissingh, Kis-Inghy, Kis-Sing, stb. változatokkal találkozunk.

Csillaghegy keleti oldalát hosszú ideig Kissing-telepként említik. Nehezen alakult ki a köztudatban is az egységes elnevezés, miszerint településünk neve Csillaghegy.

Telefon: 06-20-9-588-798, 06-1-240-32-70 Email: sanszingatlan@t-online.hu

Csillaghegyi Sansz Kft. Copyright © 2017. Minden jog fentartva